Hajóval könnyebb - a Trinity term derekán

Éppen az előre hozott ebédemre várok az Isis (Londonnál már Temze) partján, bárányfelhőket fúj a gyengéd szellő, de a Nap gyakran rámosolyog a tájra. Lejjebb a folyón már hallik a hangosbeszélő, a hajók is készülődnek a nagy nyári derbire, és nemsokára életre-halálra csapkodják majd a vizet, hogy leütközzék az előttük haladót és egyszersmind elkerüljék, hogy az őket üldöző hajónak erre esélye legyen. Számos oxfordi diáknak fontosabbak ezek a napok még a vizsganapoknál is, a vizsgaeredménynél pedig többet számít, hány rivális hajót sikerült az idén orral beléjük rongyolva tönkre tenniük. A parton meg gyülekeznek a szurkolók, elterülnek a füvön, és megelégedettséggel kortyolják a sört, élvezik, hogy nem ők izzadnak, nem ők kapkodják a levegőt. Minden tökéletesen idilli.

Az idillhez hozzájárul, hogy egy szörnyű hosszú csütörtök nap és éjjel után az eheti tutorial-emen is túlvagyok, és bár szerény véleményem szerint hihetelen szellemi fájdalmak árán sikerült a legszörnyűbb irományt előállítanom, a pókerarcú professzor úr nem rendelt el nyilvános megszégyenítést. Ötödik hete igyekszem az arca mögé látni, de semmi esélyem. Az unott hang nem változik, követhetetlen gyorsasággal sorolja az antik szerzőket, és mire írnám az egyiket, már három másik elhangzott. Jószerivel csak bólogatok. És amikor hirtelen csend lesz, felpillantok kérdőn, vajon kérdés hangzott-e el, próbálom összetenni az eldönthetetlen modalitású mondatot, és valamit mondok. Nem feltétlenül a választ. Csak valamit. De persze, hogy a választ mondtam-e vagy sem, az sem derülhet ki, a pókerarc örökre elrejti e titkot. Így hát nem csoda, hogy minden írott és mondott értékelésnél nagyobb sikernek élem meg, hogy ma egy furcsa hasonlat révén („a szofisták tanult stand-up comedy-t nyújtottak a műveltebb közönségnek”) félmosolyt loptam a pókerarcra. Mégsem egy furcsán öltözött tudós gólemmel van tehát dolgom. Az elhasznált és befűzetlen félcipő, az ételfoltos és zsebkendő cafatokkal díszített mellény, a csálé szemüveg és az örökké kócos haj emberi lelket takar.

Azt gondoltam, könnyeb lesz majd ez a term. És a télinél valóban könnyebb is, a határidő talán tényleg kevesebb, de a munka, a stressz és az ezzel járó időnkénti nyomott hangulat és fejfájás maradt. A tutorial-munka néha nagyon fáj – ugyanazokat a köröket futom minden elemzendő szöveggel, ugyanazok a kérdések, melyekre ugyanúgy nincs válasz. És mivel a derék keresztény apologétáktól nem maradt fenn könyvtárnyi irodalom, és ami fennmaradt, azt is kérdőjelek erdeje veszi körül, így maradnak az elméletek és az ellen-elméletek, és észrevétlenül nem is a második keresztény századot, hanem az arról szóló huszadik századi vitákat vizsgálom. Persze a vitákhoz akklimatizálódni kell, ezt nem vitatom, de a legtöbb vitának a füstje (értsd: a témáról szóló irodalom) sokkal nagyobb, mint a lángja (értsd: maga a téma). A füst alapján itt erdőtűz van, de valójában csak egy gyufaszál lángja hal el csendesen.

A tanórák felüdülést jelentenek. Ott tudom, ehéten ezt a két oldalt olvassuk, jövő héten meg a következő kettőt. Igyekszem lassítani szerény görög és héber tudásom kopását, és erre ezek az órák nagyon jók. És ha a könyvtármunka nem lenne annyi, amennyi, az egész term-öt előadás-sorozatokon tölthetném, mert érthetetlen okból most dömping van, mindenki Oxfordban kívánja közhírre tenni a tudományát. A sok lehetőségből végül gyakran nem sok marad. A középkori héber kéziratokról szóló előadás-sorozat mellett a legtöbb program csak egy teljesítetlen bejegyzés marad a határidő naplómban. A helyi bolondos haszid rabbi, R. Eli Brackman (a képen sárga sisakban) Talmud-óráit persze ki nem hagyhatom, meglepően sokat lehet tanulni, nemcsak adatszerűen. Rácsodálkozni egy hihetetlenül képzett, de az egyetem kritikai attitűdjét elutasító világra állandó szellemi élmény.

Lesz a csodálkozásra a nyáron elég alkalmam. Hosszú várakozás után megjött Jeruzsálemből a válasz, mehetek a talán egyetlen jeruzsélemi konzervatív jesiva nyári programjára. Némi támogatást a college-tól is sikerült kapnom, a tanszéki pályázatom eredményére pedig még várom a választ. A repülőjegyet már megvettem, alea iacta est, kilenc hetet tölthetek Jeruzsálemben, hat hetet a jesiva nyári programján, még hármat egyedül annak könyvtárában. Nem titok, a terv az, hogy jó nyelvi alapokat szerzek mind a klasszikus rabbinikus irodalom, mind a modern héber tudományos irodalom olvasásához. Csak attól tartok, mint ahogy két és három évvel ezelőtt, most sem bennszülöttek, hanem elsősorban amerikaiak vesznek majd körül. Hogy a jesiva nem biztosít szállást, ebből a szempontből talán még előnyt is jelenthet. Most rendületlenül szobát keresek a városban, olyat, ahol bennszülöttekkel lakhatom együtt. Nem egyszerű feladat, számtalan apróhirdetsésre válaszoltam, és eleddig egy „köszönöm, nem” levél érkezett vissza. Még van egy hónap, csüggedésemet el nem veszítem.

Jó lenne már úgy érkezni Izraelbe, hogy pontosan tudom, milyen szakdolgozati témán dolgozhatom majd jövőre. Az éppen aktuális téma egyelőre tarthatónak tűnik, és ennek megfelelően elég obskurus, de a téma határai még nem elég világosak, nem építhető még fel egyelőre egy heti beosztású menetrend. Az alakuló téma kerete a rabbinikus zsidóság első monumentális jogi dokumentumának, a Misnának keletkezés-története (a képen a híres pesti Kaufmann-kódex egy lapja). Ezen belül a 63 traktátusra bontott szöveget az egyes traktátusok utolsó fejezetei alapján vizsgálnám, mely utolsó fejezetek (vagy ahogy első pillantásra tűnnek, függelékek) rendszerint megbontják a traktátus logikáját, és vagy egymásra hányt maradék rendelkezéseket gyűjtenek össze, vagy valami bölcset és épületeset fogalmaznak meg. A Misna szerkesztési elveiről sok mindent összeírtak már, de ahogy látom a makro szint (könyvek és traktátusok sorrendje) és a mikro szint (egyes rendelkezések összefűzésének elvei, alkalmazott irodalmi és retorikai alakzatok, egy-egy fejezet szerkezete) közti területről, vagyis a fejezetek, illetve logikai blokkok elrendezéséről még van mit mondani. Ez a középső szint mind a mikro-, mind a makro szinten alkalmazott szerkesztési elvekhez kapcsolódik. Egyrészt meg kéne nézni, hogy a Misna belső logikája alapján mi hámozható ki, vagyis van-e/vannak-e bevett "traktátus-lezáró" stratégiá/k. Másrészt szükséges volna összevetni a releváns misnai részeket a kapcsolódó és ráépülő rabbinikus irodalommal. A Misna számos helyütt a bibliai szöveget követő jogi kommentárok elrendezését tükrözi, és lehetséges, hogy emiatt marad ki számos paragrafus, melyeket aztán össze kell önteni egy függelékszerű utolsó fejezetbe. Megérzésem szerint jónéhány kisebb traktátus ilyen túlnőtt gyűjtemény eredménye. „Upsz, ez már három fejezetnyi maradék, legyen hát ebből egy külön traktátus!”

Ez lenne a projekt unalmasabb, rézseggűbb része. Az izgalmasabb a jelenség miértjére keresné a választ. Egyrészt az épületes részek alapján meg lehetne írni a Misna filozófiáját, másrészt a korabeli görög-római felsőszintű iskolai gyakorlattal, illetve az azt dokumentáló szövegekkel lehetne összeolvasni a Misnát. Ha mint egyes kutatók állítják, a Misna elsősorban jogi tankönyv, akkor mit mond a Misna a maga tanítási gyakorlatáról? Az utóbbi években többször hasonlították a Misnát a római esetjogi gyűjteményekhez, és elsősorban is Gaius Digestá-jához (kb i.sz. 160), és az összehasonlítás igen gyümölcsöző volt - ami korábban érthetetlen misnai furcsaságnak tűnt, arról kimutatható lett, hogy megfelelt a kor jogi-irodalmi gyakorlatának. Tudtommal az ellen-, vagy még inkább, kiegészítőpróbát még nem végezték el: korabeli felsőoktatási segédletekkel, előadásjegyzetekkel nem olvasták még egybe a Misna szövegét. Ez az ötlet egészen friss, néhány napja kezdtem el erről olvasni a mai tutorial-re készülendő, amely a második századi keresztény apologéták görög-római kulturális környezetéről szólt.

Leendő témavezetőm türelemre és visszafogottságra intett. Ahogy azt én is érzékeltem, a javasolt téma kezelhetetlenül nagy, és mindenképpen szűkíteni kell. Azt javasolta, hogy egyelőre ne lépjek ki a Misna világából, legfeljebb az időben hozzá legközelebb eső szövegeket vonjam be, de a talmudi korig semmiképpen se menjek el. Továbbá arra buzdított, hogy lehetőleg tényleg csak a furcsa utolsó fejezetekre koncentráljak, és ne vállalkozzam felelőtlenül a teljes szöveg retorikai elemzésére. A tanácsok nagyszerűek, de még sokat kell ahhoz olvasnom, hogy a megkívánt határokat szigorúan megvonhassam. Jeruzsálemig ha eldől, ott akkor ihletett környezetben vethetem magma a témába.

Közben elköltöttem az ebédet, bevásároltam, és hazaértem. Az utolsó mondatok a folyópart helyett már az íróasztal mellett születnek. A hosszú éjszakázás után tüdő-, agy- és lélekfrissítő kocogást teszek a parkban, és ha a sors másképp nem rendeli, ma hamar álomra hajtom a fejem. A vizsgáról hazafelé tántorognak a diákok gomblyukba tűzött szegfűvel, vizsgától és ünnepléstől meggyötörten, a folyót is lassan elhagyják a hajók. Az Ökörgázlónál hagyott lábnyomukat viszont hamar elmossa a víz.